A Kockázatfelmérés és -értékelés alapvető módszerei
Pénz a kockázat
A legveszedelmesebb, mégis legkonzervatívabb kockázatmérés a befektetett vagy kölcsönzött pénzösszeg.
A legrosszabb lehetséges következmény az, hogy az egész befektetés értéktelenné válik, vagy a hitelfelvevő alapértelmezettje. A finomítás az analízis valószínűségeinek bevezetése, de gyakran megköveteli a feltételezések számát, amelyek nem feltétlenül alkalmazhatók a pontos méréshez. Lásd a Monte Carlo szimulációkkal kapcsolatos magyarázatot.
Az értékpapír kereskedők által birtokolt pozíciók nagyságára vonatkozó korlátozások vagy a hitelfelvevők által az adott hitelfelvevőre kiterjedő pénzösszegek lényegében azonos kockázatcsökkentési stratégia alkalmazásai.
Volatilitás és változékonyság
Ezek közös kockázati tényezők a nyilvánosan értékesített értékpapírok és értékpapír-osztályok tekintetében. A történelmi adatok bányászhatók az esetleges jövőbeli ármozgások értékelésére, a korábbi árváltozások fényében. Az egyes értékpapírokra és értékpapírokra vonatkozó kockázatok mérése gyakran összefüggésbe hozható közöttük, többek között a tágabb gazdasági mutatókra való hivatkozással.
A modern portfólióelmélet nagy része például stratégiákat dolgoz ki az aggregált áringadozások amplitúdójának csökkentésére egy befektetési portfólión belül, olyan befektetések kombinációjának kiválasztásával, amelyek egyedi árai nem korrelálódnak, vagy még jobb, ha negatív kapcsolatban állnak (azaz , áraik általában ellentétes irányban mozognak, egyikük felfelé, amikor a másik lefelé, és fordítva).
Pénzügyi tanácsadók , pénzkezelők és pénzügyi tervezők kérelmei vannak.
A történelem előrejelző ereje
A befektetési tájékoztatókra vonatkozó szabványos jogszabályok figyelmeztetnek arra, hogy "a múltbeli teljesítmény nem garantálja a jövőbeni eredményeket". Hasonlóképpen, a történelmi korszakban mért korrelációk és statisztikai kapcsolatok csak tökéletlen jelzéseket adnak arra, hogy mi a jövő az ugyanazon értékpapír vagy értékpapírosztály tekintetében. A történelmi tendenciák és kapcsolatok extrapolálása a jövőre ezért rendkívül óvatosan kell eljárni.
Ellenfél-párt kockázata
Az ügyfelek kockázata annak a kockázata, hogy a tranzakcióban részt vevő másik fél - mint például egy másik pénzügyi szolgáltatási vállalkozás - bizonyítani tudja, hogy nem képes időben teljesíteni kötelezettségeit. E kötelezettségek példái közé tartoznak az értékpapírok vagy készpénzek értékesítése az ügyletek rendezésére és a rövid lejáratú hitelek visszafizetésére a tervek szerint.
A partnerkockázat értékelése gyakran a vállalatok által a hitelminősítő intézetek által nyújtott pénzügyi erősség elemzésén alapul. Ugyanakkor, amint azt a 2008 végi pénzügyi válság bizonyította, a hitelminősítő intézetek által alkalmazott módszerek mélyen hibásak (mint a fogyasztói FICO pontszámai), és súlyos hibáknak vannak kitéve. Ráadásul egy általános pénzügyi pánikban az események nagyon gyorsak lehetnek, és a kis ügyfelek kudarcai gyorsan felhalmozódhatnak ahhoz a pontig, ahol a nagyvállalatok, akiknek állítólag bőséges pénzügyi párnák fizetésképtelenné válnak.
Lehman Brothers, Merrill Lynch és Wachovia voltak a 2008-as válság áldozatai; az első üzletből ment, a többieket pedig erősebb vállalkozások szerezték.
A partnerkockázat értékelésével kapcsolatos probléma nagy része az, hogy a minősítő intézetek által végzett elemzések nem elég dinamikusak. Általában csak viszonylag lassan alkalmazkodnak az új valóságokhoz. Továbbá, ha egy korábban hangosnak tekintett partner hirtelen fizetésképtelenné válik, rendkívül nehéz, de nem lehetetlen, hogy a múltban kedvező kedvező körülmények között megkötött kötelezettségeket és ügyleteket megszüntesse.
A biztosításmatematikusok szerepe
A biztosításmatematikusok leginkább az életbiztosítási társaságok nevében végzett halálozási táblák elemzéséhez járulnak hozzá, amelyek kritikus szerepet játszanak a nyugdíjakra vonatkozó politikák és kifizetési ütemtervek meghatározásában.
A biztosításmatematikai tudomány, ahogy gyakran nevezik, olyan fejlett statisztikai technikák alkalmazása, amelyek hatalmas adatkészleteket tartalmaznak, amelyek maguk is magas mérési pontossággal rendelkeznek.
Ezenkívül az életbiztosítási aktuáriusok által végzett kockázatértékelések olyan adatokon alapulnak, amelyek szinte teljesen nem korrelálnak a pénzügyi rendszerrel és a pénzügyi piacok mozgásával. Ezzel szemben a partnerkockázat mérése, a befektetési célú értékpapírok jövőbeni magatartása és a konkrét üzleti kezdeményezések kilátása nem alkalmas erre a pontos tudományos elemzésre. Így a kockázatkezelők (és a menedzsment szakemberek, akik kvantitatív támogatást nyújtanak) valószínûleg soha nem fognak képesek olyan prediktív modellek kifejlesztésére, amelyek bárhonnan elérhetik azt a bizalmi szintet, amelyet az életbiztosítási ügyvivõ becslései szerint lehet elhelyezni.